1

Bevezetés

Avagy az ünnepély és a gyanús jelek

Sok-sok évvel a történetem ellőt, megkezdődött a harmadik világháború.

 

 

- Ennek sok oka volt. Az hogy az országok beléptek az európai unióba, még nem lett volna baj. Az viszont már baj volt, hogy az európai unió az államok kezében tartózkodó gyárakat leállítatta azt pedig úgy csinálta, hogy a kormányzók kezébe egy szép kis összeget adott. Emiatt, az országoknak máshonnan kellet dolgokat venniük, ami miatt az országok még inkább elszegényedtek. És ha ez nem lett volna elég, akkor még bejött az euró. Az, hogy bejött az euró azt jelentette, hogy mindennek az ára a többszörösére ugrott, viszont a fizetések meg csökkentek. Ez volt a Spanyoloknál, a Görögöknél, az Olaszoknál, Bulgároknál, első sorban. Később, viszont már a Magyarok, a Románok, a Szlovákok és még sok mások nem bírták tovább… Ebből születtek a fellázadások a kormány ellen. Véres csaták folytak országokon belül. És hogy kik lázadtak? Az elején, még csak a 30 év körüliek. Később már a 20 év körüliek is beszálltak a lázadásba. A végére már mindenki 14 évtől kezdve 50 évesig mindenki ott volt… És a rendőrök, akik megakadályozzák a lázadást, azok is lázadtak a néppel… Viszont akkor történt az, amit úgy emleget mindenki,

hogy a véres nap. Amikor más országokba más honnan hívtak katonákat, a nép megfékezésére. Minden közember visszaszorult a házába. Minden házat katonák őriztek. Ha valaki kiment csak katonai kísérettel tehette meg. Aznap sok ember meghalt. Több millió ember, aki a jólétért harcolt a szabadságért harcolt. Még aznap elkezdődött a harmadik világháború. Mivel voltak olyan kormányok, akiknek elegük lett. Kiléptek az európai unióból, és alapítottak egy másik ilyen szervezetet. Ezt az európai unió fő emberei nem nézték jó szemmel és hadat üzentek… A háború sok évig tartott. Véres csaták, rengeteg halott. De akkor megjelentek ők, akik fényt hoztak az embereknek. Angyali hangjukkal megállították a háborút, hiszen a kormányzók már rég halottak voltak. Mindenki már rég halott volt, csak az ördög még mindig egymásnak uszította az embereket. Ezek a angyali hangú madarak, megmutatták a jó utat, hogy mit hogyan kéne csinálni. És akkor megszületett az új rendszer. A sok külön országból, csak néhány nagy közösséget alkottak. Mint például Európa, és Ázsia egy nagy közösség volt. Afrika, külön Amerika, is egy-egy másik közösség lett. A sarkok megmaradtak úgy mint voltak, viszont mindenki emlékszik mi lett a régi Ausztráliával... Az új isteneink, cserébe az angyali madarak szolgálatáért kértek valamit cserébe. Ausztráliát, amit most már mindenki csak úgy ismer, hogy a Nagy Góbi sivatag. Senki se tudja, hogy mi van ott. Bárki, aki oda akart jutni soha nem tért vissza élve. Voltak akik megőrülve, voltak akik halottan tértek vissza. De voltak, akiket elnyelt a nagy víz. Sok-sok minden változott azóta, hogy vége lett a világháborúnak, de egy valami nem. Az, hogy még mindig iskolába kell járnunk, és tanulnunk kell. – mondtam a végére

Erre mindenki elkezdett nevetni én meg meghajoltam, és visszaültem a helyemre.

- Nagyon jó lett a vége Lis – mondta nekem mosolyogva Lucy.

- Köszi – mosolyogtam vissza rá.

Elsős létemre nagydolog, hogy én szerepelhettem a Véres napon. Azt hittem sokkal rosszabb lesz gimnáziumba járni, de mivel Lucy a legjobb barátnőm, rengeteg barátot szereztem. Hát igen Lucy a nagyon barátságos, és nagyon kedves lány, aki ráadásul nagyon szép is, és mindig bárki segítségére van, ha bármi gond adódik. Utoljára még meghallgatjuk a himnuszt, és mehetünk is haza. Már alig várom, hogy hazaérjek és levehessem a szoknyát. Jaj ne haza kell mennem a családomhoz pedig olyan szörnyű velük lenni…

- Hé Lis itt vagy? – lengette meg az orrom előtt a kezét Lucy.

- Hát persze csak egy kicsit elkalandoztam. Miről is van szó?

- Csak azt kérdeztem, hogy jössz-e Biliékhez.

- Kik lesznek még ott?

- Hát ott lesz Kristine, Szofi, Bil, Tim, Richard, és Damian…

- Akkor nem hagyhatom ki – vágtam a barátnőm szavába.

- Gondoltam – nevetett Lucy – akkor majd átmegyek hozzátok olya fél hatkor és kiválasztjuk, hogy mit vegyünk fel, úgyis rengeteg ruhám van már nálad. –

- Jó akkor várlak, ne kés – nevettem

- Miért talán szoktam? – de mielőtt válaszolhattam volna már el is tűnt a tömegben.

Úgyhogy haza indultam egyedül, és felvettem a vidám arcomat, amit otthon szoktam mutatni. Ahogy kiértem elmentem az iskola istállójához felültem a lovamra és haza indultam. Azt nem is mondtam, hogy az iskola, és az ahol lakom külön falu elég közel vannak, úgyhogy nagyon gyorsan meg szoktam járni, azaz a lovam hamar megteszi. És azért van az iskolának lovardája, mivel mindenki loval, jár. Lucy abba a faluba lakik amelyikbe én. Ahogy Xavi is, aki egy gyerekkori barátom igazából Xavi csak ideiglenesen lakik abban a faluban, amelyikben én, nem sokára elköltöznek egy másikba. Majd megbeszélem Lucyvel hogy Xavi nem e jöhetne. Nagyon örülnék, ha ő is jönne.

De ha Biliékhez megyünk, akkor, hogy fogunk oda menni. Fél hatkor átjön, ami azt jelenti, hogy jó ha félhétkor végzünk. De akkor már sötét van. Sötétbe nem jó mászkálni az erdőben. Sőt még a városon belül se túlságosan biztonságos. Áh de mindegy Lucy biztos tudja, mit csinál.

Vajon, hogy tudnám megoldani, hogy elengedjenek gondolkoztam, miközben beértem az erdő sűrűjébe. Akkor viszont megláttam egy farkast, aki ha jól láttam lelőttek. Rögtön leállítottam a lovamat és oda rohantam a farkashoz.

- Jaj szegényke mondtam a lovamnak. – Aki erre lehajtotta a fejét. A lovak nagyon okos állatok. Én néha úgy érzem mintha érteném mit mondanak.

Gyengéden rátettem a kezem a farkasra, aki erre megrázkódott. Én meg éreztem, hogy dobog a szíve.

- Még él. – suttogtam

Újra rátettem a kezem a farkasra, mivel az ellőbb ijedségemben levettem róla, és a farkas erre felnyüszített. Hallottam mintha azt mondaná, hogy ments meg. Minden energiámmal arra koncentráltam, hogy a farkas túlélje. És akkor a farkas felállt. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy az összes sebe begyógyult.

A farkas miután járkált egy picit oda jött hozzám, és a szemembe nézett. És hallottam mintha azt mondaná: köszönöm, hogy megmentettél, de ne szólj róla senkinek, mert abból még nagy bajaid lehetnek.

Utána vonyított egyet és elfutott.

Én felültem a lovamra, és hazafelé vettem az irányt. Elég gyorsan haza értem, és elengedtem a lovamat had fusson, egyet este úgyis visszamegy az istállóba.

- Sziasztok. – mondtam ahogy beértem a kis házunkba.

- Szia – mondta anya. Apa nem szólt semmit, csak írogatott valamit.

- Anya ma fél hat körül átjön Lucy utána meg elmegyünk Bilhez jó?

- Elmehetsz ha addigra kész a lecke és a tanulás.

- Köszi – mondtam és felmentem az emeletre, és neki álltam a tanulásnak, és a leckeírásnak. Amint végeztem rajzolgatni kezdtem, amíg fél hat nem lett. Fél hatkor gyorsan elraktam a rajzos füzetem, és vártam, hogy Lucy megjöjjön. Mint szokott most is késett egy tíz percet.

- Szia Lucy Elisa fent van a szobájában. – hallottam anyám hangját.

- Köszönöm mis Hill – hallottam Lucyt.

- Szia – köszöntem neki.

- Szia – köszönt vissza.

Ezután meg elkezdődött a beszélgetés rengeteg mindenről beszéltünk pletykálgattunk. És közbe nézegettük a ruhákat.

- Oh tényleg megakartam kérdezni, hogy Xavi eljöhetne?

- Szerintem igen.

- Akkor mikor megyünk akkor be kéne hozzá ugrani. Ja és amúgy mi lesz azzal, hogy Bil egy másik faluba lakik, és már kezd kint sötétedni?

- Ne aggodalmaskodj az ösvényen lévőkre nem szoktak támadni.

- Az mondjuk igaz… Ez szerinted jó lesz?

- Igen szerintem tökéletes lesz – válaszolt Lucy – És nekem ez?

- Tök jó. Akkor öltözzünk és mennyünk.

Mindketten felvettük a ruhákat. Rajtam egy vörös színű pánt nélküli ruha volt, aminek a szoknya része térdig ért, és a szoknya részét nagyon apró rózsák díszítették. Lucyn pedig egy ugyancsak pánt nélküli, viszont az övé néhol világoskék néhol pedig sötét kék volt, s az ő ruhájának a szoknya részén pedig apró gyöngyök voltak. Egyik ruhának se volt a felső részén semmi olyan volt mintha hiányozna onnan valami.

Mind a ketten felvettünk a ruhánkhoz egy-egy köpenyt. Mivel szokás volt, hogy ha egy lány ruhában van, és még nem házas akkor köpenyt kell hordania a ruhához. Azon kívül pedig este hideg van. A köpenyünk mindkettőnknek egy egyszerű kis fekete csuklyás köpeny volt, ami olyan rövid, hogy a ruha szoknyája teljesen kilátszik. Ezek után felvettünk egy-egy magas sarkút és elindultunk Xavihoz, hogy megkérdezzük, jön e.

Jól gondoltam a lovam már az istállóban volt. Kivezettem az istállóból, és Lucyvel, és a két lóval elindultunk gyalog, mivel Xavi közel lakott hozzánk. Hamar meg is érkeztünk, és bekopogtunk Xaviékhoz, szerencsére Xavi nyitott ajtót.

- Szia Xavi – köszöntünk Lucyvel.

- Sziasztok, mi járatban erre? – kérdezte Xavi.

- Hát buliba megyünk Billékhez, és gondoltuk, hogy megkérdezzük nincs e kedved jönni

- Szívesen megyek, csak várjatok egy picit és átöltözök. Addig gyertek be és üljetek le. – mutatott egy kanapéra Xavi és elfutott átöltözni.

Xavi hamar visszaért. Rajta egy hosszú farmer nadrág, és egy teljesen fekete póló volt. És persze nála is volt egy csuklyás derékig érő köpeny, amit rögtön fel is vett.

- Mehetünk, csak még kihozom a lovamat. – mondta és elment az istállóba.

Miután Xavi vissza ért, felültünk a lovakra, és csendben elindultunk. Hamar elértük a erdőt, és rátértünk az ösvényre. Miközben az ösvényen mentünk egy szót e szóltunk, nehogy a vadak észrevegyenek minket. Viszont akkor megéreztem valamit. Olyan volt mint egy szél fuvallat, de ahonnan jön, afelől nem szabadna szélnek fújnia.

- Mindjárt itt vannak. – suttogtam magamnak. És hátra néztem s akkor megláttam felénk futni őket.

- Siessetek! – kiabáltam. – Utánunk jönnek!

Erre mindannyian vágtába ugrasztottuk a lovainkat, és őrült iramba kezdtünk.

- Húzzátok fel a csuklyát – hallottam Xaviér hangját előrről.

Gyorsan én és Lucy is felraktuk. És akkor megláttunk egy embert aki a szörnyekre küldött egy villámot és azzal elüldözte őket.

- Nem szabadna ilyen későn kint mászkálnotok. – mondta – Főleg nem nektek. Annak nem lenne jó vége ha nektek bajotok esne. – tette még hozzá, és elvágtázott a szürke lován.

- Jobb lenne, ha hazamennénk. – mondta Lucy

- Egyetértek – mondta Xaviér.

- Én is de erről nem szabad senkinek se szólnunk. Senkinek. – mondtam. A többiek meg bólintottak, és elkezdtünk hazafelé vágtázni.